Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Új katekizmus

Ez az „Új katekizmus” „Holland katekizmus” néven ismert jobban. Megjelenésekor ez a katekizmus újszerű stílusával, a problémák újszerű felvetésével, majd új módon való megválaszolásával forradalmi műnek számított. XXIII. János pápa idejében és az ő ökumenikus reformjainak a szellemében írták. Megjelentetése nagy sikernek számított, de ugyanakkor ellenkezést is kiváltott. VI. Pál pápa külön Bíborosi Bizottságot nevezett ki, azzal a feladattal, hogy felülbírálja az Új Katekizmust. A Bíborosi Bizottság alapos és lelkiismeretes munkát végzett, ennek eredményeként ajánlotta a szöveg egyes részeinek módosítását, illetve kiegészítését. A katekizmus ebben a kiadásban 464 oldalt tesz ki, a Bíborosi Bizottság szövegmódosítása pedig 68 oldalt, ami mutatja a katekizmussal kapcsolatos problémákat.
A magyar kiadást is annak idején Lékai bíboros leállította, az OMC és közötte több tárgyalás zajlott le a kiadással kapcsolatban. Végül az újvidéki Agapé Kiadó gondozásában jelent meg, és a magyar kiadás joga együttesen az OMC és az Agapé tulajdonában van.

A katekizmus felépítése:
I. rész. Az ember léte titok
A kérdező ember; Az ember nagysága és nyomorúsága; Születő világ; Korlátlan vágyaink; Lelkiismeretünk szava; A végtelen utáni kiáltás; Hibák a számvetésben; A végtelentől érkezett üzenet

II. rész. Az emberiség útja Krisztusig
A nemzetek útja; Izrael útja (Isten csodálatos tettei; Isten szava; A Szentírás)

III. rész. Az Emberfia
Aki tanúságot tett a világosságról; Jézus származása; A megkeresztelkedés és megkísértés; Az Isten országa; Jelek; Az Úr imádkozni tanít; Az engedelmes Jézus kinyilvánítja az Atya akaratát; A Fölkent közösséget teremt; Ki ez a Jézus?; Húsvét felé; Jeruzsálemben; Az utolsó vacsora; Az igaznak halála; Szálla alá poklokra; Feltámadtam, íme, veletek vagyok; A húsvéti ünnep; Az Atya jobbján; Elküldöm a Vigasztalót

IV. rész. Krisztus útja
Az Ősegyház; Az egyház története; A hit elnyerése – a megtérés; A vízzel való leöntés és az Ige; Az élet jelképei; Bérmálás; A bűn hatalma; A megváltás; Hogy életük legyen, és bőségben legyen; A hit; A remény; A szeretet; Keresztény imádság; Az Úr napja; Az örök élet szavai; Az eukarisztia; Isten népének papsága; A szolgáló papság; A második parancsolat, amely az elsőhöz hasonló; Házasság és család; Az evangéliumi tanácsok; Az Egyház és az állam; Az élet tisztelete; Munkálkodunk a világon; A földi tulajdon; A szükséget szenvedők megsegítése; A közös élet örömei; Az igazság keresése; A keresztények kudarca: a bűn; Megbocsátás

V. rész. A beteljesülés felé vezető út
A végső cél; Isten

Függelék: A Bíborosi Bizottság nyilatkozata


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1988 | Oldalszám: 464, [78] | Méret: 16x12 cm | Kötés: puha | Kiadó: Opus Mystici Corporis | Nyelv: magyar | Fájl méret: 36 MB |