Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Michel Quoist: Így élni jó. Elmélkedések az élet művészetéről – mai keresztényeknek

A könyv az élet művészetéről nyújt elmélkedéseket – mai keresztényeknek. Az emberek jól akarnak élni, sikerre vágynak – de legtöbbnyire csak anyagi sikerre. E műben a szerző az élet valódi és totális sikeréhez ad szempontokat – a hit szemszögéből – teljes tudományos felkészültséggel a lélektan és a szociológia terén is, gyümölcsöztetve pedagógiai és lelkipásztori gyakorlatának tapasztalatait. Saját nyelvén szól a mai emberekhez. Életszerű, csattanós, szuggesztív mondataival lenyűgözi, gondolkodásra, önvizsgálatra készteti, és önmaga elkötelezésére akarja indítani az olvasót.
Mint lelki könyvnek újszerűsége, hogy az emberből és természetes adottságaiból – hívők és nem hívők párbeszédében a „közös nevezőből” – indul ki, és nem különböztet külső-belső, természetes-természetfölötti élet között, hanem szerves egységben látja és láttatja a mai ember életének több problematikáját. Vallási vonatkozásban nem elégszik meg a hit „gyakorlatainak” elemzésével, de megmutatja, hogy miből kell lelkileg táplálkoznia a keresztény életnek, hogy megteremthesse gyümölcseit a tettekben, a testvér szolgálatában, a jobb világot építő szeretetben.
A könyvet több kiadásban jelentette meg az Opus Mystici Corporis. Az első kiadás az Ahogy lehet kiadóval együtt készült (lásd annak borítóját alább).

A könyv főbb részei:
1. Az ember
2. Az ember és élete
3. Az ember és embertársai
4. Az ember és élete Krisztusban

Ugyanennek a könyvnek szöveges változata: http://www.ppek.hu/k306.htm
Egy más kiadás biritólapja

A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1980 | Oldalszám: 301, [2] | Méret: 19x11 cm | Kötés: puha | Kiadó: Opus Mystici Corporis | Nyelv: magyar | Fájl méret: 13 MB |