Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Hilda Laible: Az első évek...

Az első évek a döntők. Más szóval: Azok a képességek és tulajdonságok, amelyek a felnőtt ember kapcsolatait a külvilággal, embertársaival – sőt Istennel is – megkönnyítik, illetve megnehezítik, a kora gyermekkorban alakulnak és fejlődnek ki.
Ebben a tudatban sok szülő és nevelő már a gyermek első éveiben úgy irányítja a nevelést, hogy a kisgyermekek hitélete is jól és egészségesen fejlődhessék. Mégis alig van a nevelésnek más területe, amelyen annyi bizonytalanság uralkodnék, mint épp a vallásos nevelés terén. Annak a megújulásnak nyomán, amely az Egyház életében és gondolkodásában már régebben megkezdődött, és most a II. Vatikáni Zsinattal jutott tételes megfogalmazáshoz, sok szülő számára lehetetlennek tűnik, hogy gyermekének azonos stílusban adjon vallásos nevelést, mint aminőben ő részesült.
Ez a könyv segítséget kíván nyújtani mindazoknak – papoknak és szülőknek egyaránt – akik a kisgyermekek neveléséért felelősnek, és erre kötelezettnek tudják magukat.

A könyv témái:
Ünnepek és ünnepi idők (Advent; Mikulás ünnepe; Karácsony; A böjti idő; Húsvét; Pünkösd; A védőszent)
A kisgyermek Istennel beszél (Hogyan imádkozzon a kisgyermek?; Szabad ima, vagy kötött imaszöveg?; „Nem akar imádkozni”; A legkisebbek imája)
Hogyan kell helyesen beszélni Istenről és a hitigazságokról? (Istenről beszélni; Megérti-e a gyermek?; Az igazi Kis Jézus; A kisgyermek és a szenvedő Jézus; Isten anyja; A kisgyermek és a Szentlélek; Az őrzőangyal; Tud-e a gyermek Istennek fájdalmat okozni?; A gyermek és a temető; A tisztítótűz)
A szentségek szerepe a gyermek életében (A keresztség; Szentséglátogatás; A gyermek és a szentmise; Bevezetés a szentmisébe; Elsőáldozás; A kisgyermek lelkiismeretvizsgálata)
Az alkalmak felhasználása (Haragszik a jó Isten; A légy; Minden jó adomány a jó Istentől származik; A madárka is feljuthat az égbe?)
Ami a szülők helyes magatartásától függ (Séta a kicsinyekkel; A kisgyermek és az Egyház; Ki kezdje?; A gyermek és a bűn)
A gyermek és a Szentírás (Mese vagy valóság?)

Ugyanennek a könyvnek szöveges változata: http://www.ppek.hu/k182.htm

A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1968 | Oldalszám: 136 | Méret: 19x11 cm | Kötés: puha | Kiadó: Opus Mystici Corporis | Nyelv: magyar | Fájl méret: 5 MB |